Madarász Iván Erkel-, Bartók-Pásztory díjas zeneszerző, a Zeneakadémia egyetemi tanára.Többfajta zenei nyelvet beszél, az Orfeusz gesztusai,Dionüszosz gaeometriája, az Archai-Archi, a Flautiáda ugyanúgy immanens alkotói egységről vallanak, mint a Lót vagy Délutáni tea.

 

Tanulmányok

 

 

Bartók Béla konzervatórium

Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola (Zeneakadémia), 1972-ben kitüntetéses diploma

 

 

Zeneszerzői munkásság

 

Operák

A nő meg az ördög – vígopera, a Magyar Televízió megrendelésére

Lót – egyfelvonásos opera, a Magyar Televízió megrendelésére

Utolsó keringő – egyfelvonásos opera, a Magyar Állami Operaház megrendelésére

 

Négy musical hazai színházak megrendelésére

 

Versenyművek

 

2 fuvolaverseny

Zongoraverseny

Cimbalomverseny

Tubaverseny

 

Több oratórium, kantáta

Kamaraművek, dalok, kórusművek

Számos filmzene és televíziós kísérőzene

Élő elektronikus kompozíciók

2001 a „Hímzett hangok” c. művével meghívás az ISCM Yokohamai Világzenei Fesztiváljára

Kompozíciói rendszeresen elhangzanak hazai és a legjelentősebb külföldi koncerttermekben és fesztiválokon

Számos művéről felvétel készült a Magyar Rádióban és európai rádiótáraságoknál

 

Diszkográfia

 

Öt önálló szerzői album

Több kompozíciója szerepelt antológiákban és előadói CD-ken.

 

Kitüntetések, pályadíjak

 

Erkel Ferenc-díj

Bartók-Pásztory -díj

Szirmai Albert-díj

Két ízben díj az OIRT dalpályázatán

Díj a Budapest Főváros kóruspályázatán

 

Munkahelyek

 

Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem

1980. egyetemi docens

2000. habilitált mesteri (Magist. Habilit.) fokozat elnyerése

2002. egyetemi tanári státusz – professzori kinevezés

 

Szakmai, közéleti tevékenység – tiszteletbeli megbízatások

 

A Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület (ARTISJUS) Vezetőségének tagja

A Magyar Zeneszerzők Egyesületének alapító tagja és Elnökségének tagja

Több zenei alapítvány kurátora

 

Kottakiadás

 

Mozaikok (hegedű) (EMB)

Ludi – zongora – EMB

Szív dobban – kórus – EMB

Re-Petito – kamara – Conbrio Verlag

Három duó fuvolára - Akkord Verlag

One minutes Stories - Akkord Verlag

Furzogy – fuvola - Akkord Verlag

Párbeszéd – kamara - Akkord Verlag