Manapság nehéz olyat mondani, amire mindenki odafigyel. Pierre Bouleznek sikerült, az operaházak felrobbantását célzó „javaslattal”. A zseniális szlogennel felrázott értelmet és érzelmek garmadáját, egyszersmind aktivizálta is azt a szeretetet és rajongást, amit világszerte sokan érzünk a zenés színpad megannyi műfaja-lehetősége iránt. Mert valljuk be, könnyen „elkönyveljük” az opera-rajongást, miközben az amerikai szappanoperák gyakran hangoztatott „I love you”-jához hasonlóan tartalmilag kiüresedik a közönség érdeklődése.
A színpad távolságtartó. Nem véletlen, hogy a világ legtöbb operaházában „vezetéseket” tartanak, melyek során az érdeklődő bepillanthat a kulisszák mögé, a világot jelentő deszkákra léphet, hogy legközelebb a nézőtérről még nagyobb empátiával figyelje a pódiumot.
A „legek könyvébe” megannyi ház pályázhatna: az egyik a legrégebbi, a másik a legmodernebb, van legmagasabb, legszélesebb - s még sorolhatnánk, nem beszélve a rangsorolás érdemi és divat-szempontjairól. Mást jelent valamely épület a művészettörténésznek, építésznek, s más az értéke úgy a fellépők, mint a nézők-hallgatók számára. Nagy teljesítmények teszik híressé a színpadokat, s a korábbi teljesítmények köteleznek. Így kulminálódik egyik-másik helyszín rangja, míg mások története most íródik.
A világ legjelentősebb színpadain frenetikus sikereket aratott Marton Éva számára lételem, mondhatni, természetes közeg a színpad. Megkértük: tartson lapunk olvasói számára szűkre szabott „idegenvezetést”, elkalauzolva minket olyan helyekre, amelyeket többnyire csak képekről (látványként), esetleg (video- vagy audio) operaközvetítésekről ismerünk. Az útirányt, természetesen, rábízzuk. |