Mozart halála után két évvel, 1793-ban jelent meg egy neki tulajdonított zenei kockajáték J. J. Hummel kiadásában: "Hogyan lehet tetszés szerinti számban menüettet komponálni anélkül, hogy a zeneszerzéshez, vagy egyáltalán a zenéhez valamit is értenénk". Lényege, hogy előre megírt ütemekből kockadobásos választás alapján, azaz véletlenszerűen magunk állítsunk össze egy zenedarabot. Hely híján nem közöljük a játék teljes dokumentációját, inkább néhány általánosabb gondolatot villantunk fel. A cikkel párhuzamosan a "Hangszer és Zene" honlapján hozzáférhetővé tettük az eredeti játékot, sőt egy Interneten játszható, elektronikus változatát is.

Mozart kéziratai között nincs nyoma a műnek - bár hasonló játékok vázlata szerepel egyes kéziratlapokon - mítoszába azonban kiválóan beleillik, hogy Amadeus ilyen "ördöngösen könnyed, játszva alkotó zenei mókával" szórakoztatta a világot. A kételkedők Karinthy módján nyugtathatják meg magukat: a kockadobásos menüettet nem Mozart írta, hanem másvalaki, akit történetesen szintén Mozartnak hívtak. Egyébként más kortársak is előálltak ilyen játékkal, és korabeli beszámolók szerint előkelő körökben igen divatos játékká vált az "aleatorikus komponálás". A szerzők többsége szintén menüett-gépet alkotott. A legjobban dokumentált rokon, Kirnberger gépe még többet tud: "A mindenkor kész menüett- és polonaise-komponista" címet viseli.

A menüett eredetileg francia népi tánc volt. Mozart korára már rég a magaskultúra táncrendjének részévé vált, mégis érdemes elidőzni a népi eredetnél. "A népi dallamok lényegében "előre gyártott" motívumok kombinációi." Azért idézzük ezt az elgondolkodtató megállapítást Peter Burke "Népi kultúra a kora újkori Európában" című alapművéből, mert pontosan ráillik a komponálójátékok szerkezetére. Ezekben ugyanis a "szerző", vagyis inkább a játék tervezője előállít egy sor ütemet, amelyeket bizonyos szabályok korlátozásával véletlenszerűen kell egymás után helyezni, és így "sül ki" a darab.

Mozart korában a menüett a zeneszerzés-oktatás egyik alappilléréül szolgált. Erre sablonszerűen kötött formája és periodikus szerkezete tette alkalmassá. Nem könnyű átérezni, hogyan is működött ez, mert sajnos manapság egyáltalán nem tanítjuk korunk zenei köznyelvének elemeit. Az biztos, hogy abban a korban irdatlan számú jobb-rosszabb menüett született, némelyek népszerűvé váltak, mások nem. Ha úgy tetszik, a "csapból is menüett folyt". Ez magyarázhatja, hogy a legtöbb automata éppen menüettet komponál. Azon is érdemes eltűnődni, hogy Mozart korának "komolyzeneszerzője" vajon el tudott-e szórakoztatni egy lagzi-közönséget. Az, hogy az anekdota szerint Händelt egy olasz trattoria-ban felismerték csembalózásáról, mindenesetre azt mutatja, hogy a helyzet más volt, mint ma.

Ha a menüett-termésbe beleszámoljuk azt a legszűkebben mérve is 4.177.248.169.415.650 darabot, amit a Mozartnak tulajdonított játékkal hozhatunk létre, akkor még a mai szórakoztatózene-áradatot is felülmúlja a menüettek száma. Nyilvánvaló, hogy az összes változat nem hangzott el soha, és nem is fog, hiszen ezek eljátszása fürge tempóban, ismétlés nélkül is másfél milliárd évet tenne ki! Ha nyomtatásban akarnánk megjelentetni az összes variációt, és egy oldalra tíz menüettet zsúfolnánk rá, akkor ezeroldalas kötetekbe kötve körülbelül huszonhatezer Széchényi-könyvtárnyi helyet foglalna el a gyűjtemény. Hogy e menüettek mennyire hasonlítanának egymásra, arra nehéz jól válaszolni, mert mai zeneszemléletünk "eredetiség" vagy "hasonlítás" fogalmai egyáltalán nem egyértelműek. Ha azt mondjuk, hogy két ilyen menüett annyira azért biztosan hasonlít egymásra, mint két különböző előadás egy olyan barokk lassú tételből, ahol a szerző csak a harmóniavázat és a dallam fő hangjait adta meg, akkor közelebb kerülünk az igazsághoz. Az ilyen tételeket ugyanis az előadó improvizálja, az adott harmóniavázra.

A következő idézet mélyebb belepillantást enged abba, hogyan is működnek az ilyen komponáló-játékok: "Egyes formulák bevezetésként alkalmazhatók, mások fél- vagy egészzárlatként, de mindig csak egy bizonyos műfajon belül." Az idézet pontosan leírja, hogy milyen logika szerint korlátozzák a teljes véletlenszerűséget, vagyis a káoszt. Pedig ezt Peter Gülke egyáltalán nem a kockadobásos zeneszerzőgépekről írta, hanem a centonizálásról, a kora középkori zsoltározás egyik improvizációs technikájáról. "Cento (latin szó) foltokból összefércelt művet jelent." - magyarázza "Szerzetesek, polgárok, trubadúrok" című művében. E példákból látszik, hogy a jazzmuzsikusok improvizációs technikája nem új keletű jelenség a zenetörténetben. A jazzben "pattern"-nek nevezik azokat az elemeket, amelyek összefűzve az improvizált szólót eredményezik. Az emberi előadásmód természetesen rugalmasabban kezeli az alapelemeket és azok változatait, mint a "gépi" gondolkodásmód. Bár az utóbbit is az ember hozta létre, mégis erősen korlátozott. Egyrészt a kezelhetőség érdekében, másrészt azért, mert nem vagyunk képesek megérteni és modellezni saját gondolkodás- és alkotásmódjainkat. Érdekes, hogy a zenei kockajátékok működésükben nem különböznek végletesen a "szabad" komponálástól, csupán korlátozottabb formában tükrözik annak egyes alapelveit. A komponálás maga is változik korról korra és műfajról műfajra. A zeneszerzőgépek inkább a zenei tömegtermelés komponálásmódját tükrözik, de hogy miben különbözik az "egyéni", az "egyedi", vagy a "zseniális" alkotás a hétköznapitól, nem is könnyű megfogalmazni. Tömegtermelés alatt itt nem csak a mai, iparszerű termék-előállítás értendő, hanem ennek korábbi, manufakturális megfelelői is. Burke idézete alapján kellő szemtelenséggel a "nép" hatalmas zeneszerzőgépnek is tekinthető, bár ezzel keveset mondtunk el az amúgy is homályos "nép"-fogalomról. E cikk terjedelmén jócskán túlmutatna a régi korok és a mai kor szórakoztató zenéje közötti hasonlóságok és különbségek boncolgatása. Mindenesetre napjainkban is vannak "zeneszerzőgépek": a mesterséges intelligencia kutatásának egyes ágaitól a "digitális improvizáció"-n át a kísérőautomatikás szintetizátorokba épített, különböző mértékű "tehetséggel", "intelligenciával" felszerelt automata hangszerelőkig széles a választék Mozart játékának közeli vagy távoli rokonaiból.