A műértő közönség általában fintorog, ha arról a műfajról kérdezik, amit sokan úgy emlegetünk, hogy hangulatzene. Olyan zene ez, amely előre megfontolt szándékkal a hangszerelés, az összhangzattan és a ritmus régen kiismert trükkjeivel és kliséivel próbálja a hallgatót ellazítani, vagy épp felrázni. A fintorgásnak annyiban mindenféleképpen helye van, hogy az ilyen átlátszó zenék hamar unalmassá válnak. Owen Pallett azonban egy olyan érzelmi hullámvasútra viszi a hallgatót, ami az ötvenedik alkalommal is lenyűgöz.
Owen Pallett jellemzően az a figura, aki nem fog egyhamar Budapestre jönni koncertezni, mert itthon legfeljebb százan tudnak egyáltalán a létezéséről. Kanadában is inkább szubkultúrája számára sztár, underground hős. A zenéjét is teljességgel képtelenség beskatulyázni, ha valaki nem hallotta, annak talán a szimfonikus pop-zene elnevezés segíthet, de az sem sokat.
Valójában arról van szó, hogy egy fiatal zenei tehetség magába szívott ezerféle zenei hatást, és ezt mindenféle műfaji megkötést mellőzve szabadjára eresztette. Zenéjének talán legmeghatározóbb eleme, hogy tanulmányainak köszönhetően (Torontói Egyetem, zeneszerés) biztos kézzel hangszerel és használja a már fent említett zenei trükköket, amitől hatásában legújabb albuma, a Heartland gyakran idéz filmzenéket. Azoknál azonban sokkal szabadabb és líraibb az eredmény.
Struktúráját tekintve a hallgatónak feltűnhet a sok ismétlés, ami Pallett koncerttechnikájának köszönhető. Az Atlanti-óceán másik partján az utóbbi évtizedben elharapódzott a loop-technika alkalmazásra, és Pallett is kezdetektől ezt alkalmazza. Ennek lényege, hogy a művész egyedül áll ki a színpadra, mégis többszólamú műveket ad elő, amihez ott helyben veszi fel a szólamokat, amiket aztán ismétel, loopol. Ebből következően minden dal viszonylag egyszerűen indul, és folyamatosan lesz egyre összetettebb.
A Heartland című albumon egész szimfonikus zenekarokat hallani: ezeket a részeket nyilván nem egyedül játszotta fel a művész, de a kevés motívumból, loopokból építkező struktúra így is észrevehető. Ez a rosszabbul megkomponált számoknál érhető világosan tetten, és ott zavaró is. A Heartland ugyanis nem egy kiegyensúlyozott album: a nagy zenék a középtáján kezdődnek, a Heartland, Up Yours című számtól, az addig érdekesnek nevezhető muzsika ott hagyja el l'art pour l'art jellegét és lesz igazán magával ragadó hangulat-hullámvasút. Többen írni róla hiábavaló – hallani kell:
