Sajtóreggeli az Óbudai Társaskörben
 
Nem meglepő, hogy az idő múlik, de nyilván nagyobb cezúráknál mégiscsak úgy gondoljuk, hogy talán ez azért már túlzás. Mármint az idő részéről. Az általában egyébként előadói szempontból erénynek tekinthető precíz gyorsaságot éljük meg ilyenkor tapintatlanságként.
 
 A hétfő sajtóreggelin ismertük meg az Óbudai Társakör vezetését és a jelenlevők egyben kiemelték, hogy az Óbudai Társaskör idén húsz esztendős: 1988 október elsején, a Zene Világnapján kezdte el azt a sikertörténetet, amely a zenét kedvelő közönség számára ismert. Mintha ma lett volna 1988, némi pátosszal vegyített szentimentalizmussal értékelve saját érzéseim. És talán ez volt az egyik sajátja a Társaskörnek, nevezetesen, hogy személyessé vált, méretéből és jellegéből fakadóan. Baráti kultúra, a kultúra a barátunk, barátok és kultúra és így tovább, mind igaz. Az emberi kapcsolatokban, a társadalmi hálózatokban a személyességen keresztül vált ez a közeg azzá, amely közösséget tudott alkotni, legalábbis irányt mutatott erre. Ugyanis a ma már megszokott nyomulósnak becézett, de valójában tolakodó piáros gondolkodástól teljesen idegen módon a mások tiszteletéből, az általában az egyetemes kultúrtörténet esszenciális magatartásában rejlő udvariasságból építkezett. Mert a kultúra, az emberi lét állapota, szituációja leginkább tiszteli a másikat, nem eszköznek tartja, hanem egyedi és megmásíthatatlan jelenségként számol vele és ezt általában kommunikációjában is megtartja. Emiatt úgy tűnik alulmarad ebben az ügyfelekért és vásárlókért folytatott dzsungelharcban. Vagy mégsem.
 

Merényi Judit elköszönt, lezárva egy korszakot. És tegyük hozzá Ő nyitotta meg a következőt azzal, hogy átadta a vezetést korábbi munkatársának, Harsányi Máriának.  Merényi Judit és munkatársai tették azzá a Társakört, aminek most látjuk, egy kerületi kultúrális intézményből országos rangú hangverseny-, irodalmi és színházi helyszínné növelték. Mert a Társaskör nagy lett, lassan felnőtt egy nemzedék közben, aki evidenciáként ismeri ezt a helyszínt. Miközben megtartották a személyességet és stílust, mint egyediséget, arculatot. Pedig nem volt éppen egyszerű, mutatott rá Merényi Judit és Harsányi Mária egyaránt. A vásárokat, használtruha kereskedéseket szervező művelődési házak világában megmaradtak és azt adták, amit az elejétől elhatároztak: kultúrát, mindenféle megalkuvástól függetlenül. Ez a húsz év üzenete és eredménye. Merényi Judit a jelen fórumon megköszönte Tarlós Istvánnak, hogy segítette a házat, nem engedte a polizikát a ház közelébe és legfőképp végig tartotta az ígéreteit. Olyan szellemi és gazdasági környezetet teremtett, ami lehetőséget adott a sikerekre. Harsányi Mária említette, hogy hallotta egy radiós beszélgetésben, a Batman nyomokban tartalmazza a kultúrát. Hangsúlyozta Ők nyomokban sem tartalmaznak olyat, ami nem kultúra. Tóth Péter széleskörű zenei munkássága garancia arra, hogy hasonló módon kiemelkedő szinten folytatódjon a ház művészeti tevékenysége.

 
Az új időszakban a “megőrizni és teremteni” mottója keretén belül egyrészről a külsőt is tovább újítják, az új vezetés a Társakör közvetlen környezetét is fel kívánja újítani, rímelve a ház valóban kiemelkedően sikerült rekonstrukciójára. A kultúra szempontjából Merényi Judit vezetése alatt kialakult irányon nem változtatnak, azt folytatják, gazdagítják.  A műsorok kialakítása a magas kultúra, a fiatalok pódiumhoz jutása és a párbeszéd-szerű interpretációs közeg kialakítása alapján történik. Megdöbbentő számokat hallottunk olyan fiatal művészekről, akik ezen a helyen kaptak lehetőséget, hogy bemutatkozzanak a közönség mellett a zenei sajtó és általában a szakma előtt. Tóth Péter hangsúlyozta, hogy igénylik a visszacsatolást, a támogató vagy akár bíráló véleményeket, kitárva a kaput a zenei satjó előtt – ami a mai Magyar zenei közéleben nem feltétlenül tekinthető általánosnak. Látható, hogy a cél olyan transzparens közeg kialakítása, amely ihletett és ingergazdag környezetévé válhat az ott megjelenő produkcióknak.
 
 
Egy hely begyakorlottá válik, ha jelent nekünk valamit, ha megfelelő érzelmi töltettel vagyunk ott. Ennek a begyakorlottságnak iránya lesz, ahogy eszünkbe jut ez a hely érzelmek, érzetek és hangulatok már kialakult arányban elegye alkot bennünk véleményt. Ez zsigeri jelenség már. A Társaskör személyes – vélhetően mindenki számára. Nekem összefonódik a Társakör Roth Edével, a gitárhangversenyekkel. 1989 van, állunk a macskaköveken a bejáratnál és beszélünk a ráhúzott pengetésben rejlő intenzitásról és az artikulációról. Tíz éve pedig a Roth Ede ötven éves ünnepi hangversenye, majd tavaly a 60 éves ünneplés. Számtalan koncerten voltunk együtt ott és rengeteg dolgot értettem meg az esteken, miután Ede a már említett macskaköveken a bejáratnál, vagy akár bent – mit érdekelte, hogy nézik - állva elénekelte, mutatta, gesztikulálta nekünk, hogy miképpen kellett volna játszani, - tudod a nagy formai pontok, meg egyébként is és egyáltalán. Hogy vehette vagy vettük mi a bátorságot, hogy így gondolja vagy mi így gondoljuk. Attól függően, hogy az előadó nem volt olyan jó vagy az ellentéte: megismételhetetlenül kiváló volt. Ott álltunk a koncert után a bejárat előtt, szinte minden alkalommal, miközben a kandeláber fényei összefolytak a Társakör csilláraiból ömlő fénnyel a macskaköveken, miközben fölénk hajoltak a panelházak. Nem szigeten álltunk, hanem a jelenben a mában. Integráns közeg volt ez mindig is, magába vonta a kerületet, a várost és bizonyos értelemben Magyarországot. Ugyanis mindenki számára érthetőt mutatott. Nekem Roth Edével kapcsolódott össze, másnak mással. Ebből nőtt azzá a Társakör amivé lett, rengeteg ember életével fonódott össze, bizonyos pontokon, de jelentős intenzitással. Ez a titok. Sokat jelententett és jelent ma is ez a közeggé lényegült hangulat.
 
 
Domonkos