Valakivé lenni. De valójában ki ez a valaki? Mit tesz? Mi a fontos neki? Enni szeret és elégedett, jókedélyű kövér ember, aki elégedetten néz körbe? Vagy artisztikus és elmélyült figura, aki öntörvényűen túlnéz az anyagi világ kihívásain? Szélsőséges karakterek, amelyek vágyaink irányaira utalnak. A vágyak a mássá válásra, a túllépésre, hogy ne azok legyünk, akik valójában vagyunk. A legijesztőbb, hogy vágyat érzünk arra, hogy olyanok legyünk, akik biztos, hogy nem lehetünk. Ezek a pillanatok egyébként megihletnek és félelemmel töltenek el. De biztos szárnyaink nem nőnek, hogy repüljünk a végtelen kékben, miközben a vágy ott él. A kövér vékony lenne, a vékony még vékonyabb a buta okos, szegény okos meg még inkább okos, a gazdag meg egyre szegényebbnek érzi magát, miközben a szegény tényleg nem tud enni adni a gyerekének, meg magának. A gap ugyanakkora.
Valakivé válni. Egyszer. A legmegdöbbentőbb, amikor odaáll valaki eléd, és azt mondja, számolj le az illúziókkal. Te most vagy a valaki, vedd észre, mert közben az élet elmegy. És az élettel úgy van mint a borokkal, egyszer csak elmúlik, elfogy az összes palack. Az azonosság önmagunkkal a felismerés, hogy most vagyunk valakik. Pont most. Minden amit nem fogadunk el magunkban az mind a mienk és hozzánk tartozik.
