Bátaapátiban, Szekszárdtól 15 km-re vagyunk borkóstolón. Egyikünk családostul, népes gyerekhaddal már egy nappal korábban érkezett. Őket inkább a lovak, és a környező erdőből ki-kiszaglászó vadak érdeklik.
Hárman már eleve jó hangulatban érkezünk, útközben bajai halászlével, és birspálinkával alapoztuk a túrát. Vidám vicceket sütögetve tekintjük meg a feldolgozót és a palackozót. Kísérőnk udvariasan válaszolgat a pincészet titkait firtató kérdéseinkre. Később ő kalauzol a kóstolás során is, bőven túllépve munkaidejét, és csak mikor elengedjük, tudjuk meg, otthon kisgyerek várja, no meg a bébiszitter, hogy leváltsák.
Kellemesen telik az este, jól ihatóak a borok, a társaság még jobb. Mi, férfiak, éjszakába nyúlóan iszogatunk, youtube-os videózással színesítjük a történeteket.
Másnap egy reggeli kávébemutató után, amit udvariasan végigasszisztálnak kedves helyi vendéglátóink, felkerekedünk, és a környező löszös dombokon telkeket nézünk. Őszi nyugalom mindenütt, a falu gyönyörűen illeszkedik a völgybe. Utókóstolás, folyóbor vásárlás, mindenki elégedett.
Ekkor következik be az, amire nem számítunk.
Ebédre várva kimegyünk az elhagyott Üveghutába, egy halott faluba az erdőbe, ahol a tisztáson csak a templom tornya árválkodik már, emlékeztetve a hatvan évvel ezelőtti tragédiára, amikor mi magyarok, saját magyarjainkat telepítettük ki, és helyükre idegen földről magyarokat be.
Anno 1700 körül Mária Terézia telepített ide svábokat, akik magukkal hozták az ipart, jelesül az üvegkészítést. A kommunisták 250 évvel később újból megbolygatták a környéket, s gyilkos dühükben és tudatlanságukban az "SS"-ek helyére felvidéki magyarokat és csángókat telepítettek, akik valahogy mégsem tudták megbecsülni a falut, évről-évre átköltöztek az üres házakba, majd ők is elmentek innen. A völgyben az elhagyott házakat néhány évtized alatt benőtte az erdő, betemette a föld...
Halott döbbenet. A tornyot milliónyi katica lepi el (talán éppen rajzás van?), csak úgy feketéllik tőlük a fehérre meszelt fal. Az Angyal-tisztáson szembe süt a Nap fénye, glóriát vonva a tisztás köré, ahol egy magányos fa aranyló hulló leveleit rezgeti a szél. Csipkednek a fekete katicák, tucatjával söpörjük le magunkról.
Kísérteties élmény. Halott lelkek lehellete érződik. Döbbenten hajtunk ki az erdőből...
A vendégházban ebéd, búcsúzás. Hazamegyünk.
Üveghuta, a kitelepítettek nyelvén Glashütte, dermedten pihen az erdő mélyén, és emlékezik...
