Egy ideje azon veszem észre magam, hogy ha választanom kell az olcsóbb, de kezdetlegesebb, és a drágább, de kicsit jobb termék közül, akkor egyre inkább a drágábbat választom, bármennyire is kilóg az ára a keretből.
Régen ez nem így volt. Az ember tudhatta, hogy az olcsóbb választással egy olcsóbb, de kielégítő szolgáltatást nyújtó terméket választ, ami az adott keretek között tökéletesen megfelel a választásnak. Igaz volt az "olcsó, de jó" mondás. Minek választotta volna a drágábbat, ha az olcsóbb is megteszi?
Mára megváltozott a helyzet. A rengeteg műanyag, és az elektronika segítségével pontosan be tudják lőni egy adott használati tárgy élettartamát, ami után az automatikusan ebek harmincadjára kerül, és feladja a létért való küzdelmet. A használója megundorodik tőle, és heves vágyat érez egy új beszerzése iránt. Ez arra a gazdasági szükségszerűségre vezethető vissza, amellyel a 30-as évek világválságát gondolták orvosolni, és mely a "tervezett elavulás" néven vert gyökeret, és amely termelési szemlélet ma is egyeduralkodó a világ fejlettebb pontjain. A fejletlenebbek még mindig a korlátlan erőforrások hamis bűvöletében élnek, pazarolják a természeti javakat (lásd Kína, India, Afrika).
Röviden ez az oka a könnyen avuló, alulméretezett tárgyaknak, eszközöknek. Ma minden alulfunkcionál, "éppen" csak jól, de nem sokáig.
Kezd ebből elegem lenni. Ahova csak nyúlok, kínai gagyi fogantyúk, zacskók, cipők, autók, telefonok, számítógépek hírdetik fennen a selejt diadalát a józan észen, és a kényelmen. Jószerével nem lehet ésszerű keretek között tartós árut, elfogadható ideig használható minőséget kapni elfogadható áron.
Kénytelen az ember prémium termékeket, luxuscikkeket vásárolni, ha nem akarja azt szinte az ajtóból visszavinni kicseréltetni.
Röviden: "csak a legjobb elég jó".
Film a tervezett elavulásról:
http://www.youtube.com/watch?v=UmatL75dO3c
