Darwin azt találta egy alkalommal mondani, hogy nem a leggyorsabb, nem a legerősebb és még csak nem is a legokosabb, hanem az, aki legjobban alkalmazkodik a változásokhoz, az marad életben. Talán nem pontosan így szól az idézet, de a tartalom ez. A hétvégén általunk meglátogatott Üveghuta, ahol a megdöbbentő módon templomtorony áll a tisztás közepén (templom nélkül), egy sváb falu utolsó emléke emelkedik valószínűtlenül ki a természetből. Nem akarnám tovább ragozni az előbbi írást, pusztán egy másik fontos gondolatot ragadnék meg. Nevezetesen, hogy milyen érdekes konoksággal tudunk együtt élni saját múltunk agresszióival. Ez emberi jelenség, nincs ez másképp a volt Jugoszlávia területén, Ruandában és más szomorú mód emlékezetes helyeken. Viszont nálunk az enyészet rendkívül gyorsan válik hangsúlyos erővé az élettel szemben és ennek különös okát véltem felfedezni. Ezen a földön, ebben a régióban különösen szokásunkká vált ragaszkodni kialakult véleményünkhöz, vélekedésünkhöz. Hiedelmeink észrevétlen abroncsként ölelnek körül. Fura mód ragaszkodunk múltbeli tévedéseinkhez, mert ha nem így tennénk a másnak lehetne igaza és ez elbizonytalanítna. Elsősorban itt. A kitelepített svábok falvát a leggyorsabban adtuk át az enyészetnek, miközben a torz mementót fenntartjuk. A ragaszkodás elképesztő szintjei.
Valahol azt a meglepő gondolatot olvastam, hogy nem az életösztön a legerősebb, hanem az ismerőshöz való kötődésünk. Egy férfi, miután felesége azt mondta neki, hogy elhagyja, elment felakasztotta magát és meghalt. Nem tudok nélküled élni ? írta. De ez nem igaz, tudott volna, csak félt az ismeretlentől. Nekünk itt Magyarországon az ismeretlentől való félelem mindennél erősebb. Inkább félelemben tartjuk egymást, csak maradjon minden ahogy volt.
Fura egy ország a mienk. Gyönyörű tájak, tehetséges emberek, gazdag múlt. És ragaszkodás a végtelenségig. Haragjaink irracionálisak, indulataink dimenziókon túli, igazságérzetünk végtelen mélységbe merült: minden frusztráció, még a legkisebb is végletes.
Az én országom a valahol az első kerületből indul és lép kapcsolatba Szegeddel, Bajával, Péccsel és persze sőt leginkább Szentessel és Győrrel: a valóság szubjektív. Itt állt a régi Tabán és lebontották: átadtuk az enyészetnek. A Magyar Telekom mögött állt a Karácsony palota, egy lenyűgöző klasszicista kastély, a negyvenes évek elején elbontottuk Voltunk Siklóson a most pazarul felújított Tenkes kapitánya várban, de láttuk az átalakítás nyomait is az 1800-as évekből: elképesztő, hogy milyen sikeresek voltunk a régi elpuszításában. Valami fura viszonyt alakítottunk ki a múltunkkal.
Mi az életünk? Nem tudom, de elmúlik. Itt egy kicsit gyorsítjuk az elmúlást, majd bizonyos részleteihez szinte szentimentálisan ragaszkodunk.
